Nem is olyan sok idővel ezelőtt a tudomány még azt a nézetet képviselte, hogy szervezetünkben kb. kétszáz hormon teljesít szolgálatot. Most pedig a kutatók egymás után fedeznek fel újabb anyagokat, amelyek hormonszerűen működnek, viselkednek. Feltehetően több mint ezer különböző hormon létezik. Közülük azonban mindössze százat elemeztek, vagy azonosították kémiai összetételét.
A domináns hormonok a fejben termelődnek. A szervezet összes hormonján az agynak egy csupán babszemnyi nagyságú területe uralkodik, a hipotalamusz. Visszacsatolásos rendszerben a nap huszonnégy órájában folyamatosan jelentéseket kap arról, hol van szükség valamire, hol van hormontúltermelés, vagy hol kell gátolni a kiválasztást. Minden, amit látunk, hallunk vagy érzünk, befolyásolhatja hormonális életüket.
A hormonok bizonyos mértékben előkészítik a sejteket, hogy azok megfelelően töltsék be feladatukat, illetve helyes ütemben működjenek. Mivel a hormonok információt közvetítenek, és mert az anyagcserében nem hasznosítjuk őket, mint például a vitaminokat, az ásványi anyagokat vagy a nyomelemeket, hírvivő anyagoknak nevezik őket. Ha e hírvivők termelésében zavar támad, annak súlyos következményei lehetnek a szervezet egészére nézve.
A túlzott feszültség miatt például tartósan sok kortizol választódhat ki, ez pedig nem csak a vérnyomásra és ezzel az érfalakra lehet negatív hatással, az agy emlékezőképessége is jelentősen rosszabbodhat.
A hormonok két nagy csoportját különböztetjük meg: a vízben oldódó proteohormonokat (a protein fehérjét jelent) és a zsírban oldódó szteroidhormonokat.
Némelyik hormon rögtön keletkezése helyén lép működésbe, másokat a véráram szállít oda, ahol hatniuk kell. Nem olyan régen azt hitték, hogy hormonokat csak bizonyos mirigyek termelnek, és csak a kizárólag a fogadásukra berendezkedett sejtekbe küldik őket. Ma az a feltételezés, hogy minden szervben vannak hormontermelő sejtek, és minden sejt rendelkezik hormonokat fogadó állomással.
A hormonkiválasztás biológiai ingadozásoknak is ki van téve. Léteznek kortól függő ritmusok (a pubertás, változás kora), évszakhoz kapcsolódó (különböző mértékű melatoninkiválasztás nyáron és télen), havi (menstruáció) és napi (ébrenléti, alvási) periódusok. Vannak olyan hormonok is, amelyeknél óránkénti, percenkénti vagy még gyakoribb az elválasztás. Sőt, néhány hormontermelő sejtnél másodpercenkénti elválasztás figyelhető meg. Ezek az eltérő ütemek a vér hormontükrében bizonyos ingadozást okoznak.
Hormonok nélkül nem élhetünk, mivel testünk minden folyamatát irányítani és szabályozni kell, a sejteknek pedig párbeszédet kell folytatniuk egymással, különben a szervezet rendszere káosszá fajul. A hormonok minden életfunkciónál és folyamatnál jelen vannak, legyen szó elemi ösztönökről, mint az éhség, a szomjúság, a nemi és önfenntartó ösztön, az alvás- és tevékenységigény, vagy teljes érzelmi életünkről, a kiegyensúlyozottságtól a szerelmen, a jókedven át egészen az ingerlékenységig, a dühig vagy a levertségig.
Egészségünk erősen függ a hormonhálózat kommunikációjától. Már a kis hibák is rendkívüli megértési problémákhoz vezethetnek, amelyek jelentősen befolyásolják a hormonkonferencia résztvevőinek együttműködését.
Természetesen célzottan nem lehet irányítani a hormontermelést, de megfelelő életvitellel egy kis aktiváló és szabályozó befolyást gyakorolhatunk rá. Ez mindenekelőtt az egészséges táplálkozásra vonatkozik.
Jó közérzetünk nagymértékben az agyunkban lejátszódó biokémiai folyamatoktól, illetve az ezekben részt vevő neurotranszmitterektől, például a dopamintól, a noradrenalintól vagy a tirozintól függ. Ezek termelésének és anyagcseréjének serkentéséhez csak kiegyensúlyozott, változatos és fehérjében gazdag táplálkozásra van szükség.
Azt, hogy jól vagy rosszul érezzük-e magunkat, döntően befolyásolja a szerotonin szintünk. A szerotoninképzéshez a szervezetnek triptofán nevű aminosavra van szüksége, amit a tej, a parmezán, az ementáli, az edami sajt, a makréla, a lazac és a pisztráng tartalmaz. Nagyon hatékony triptofánszállító a búzacsíra, a zabpehely, a földimogyoró, a mogyoró, a borsó, a szója és a mungóbab.
Életcentrum
(Ha bővebb információra van szüksége a témával kapcsolatban, jelentkezzen hírlevelünkre!)



